blog
Kerekesi Mihály - Horgászni jó!
A nyári szabadságolásba, nem meglepő módon, mindig betervezem a szabadidős horgászatot. Idén sem volt ez másképp. Testvéremmel már korábban megbeszéltük, hogy összehozunk egy közös pecát, viszont ez most igazán különlegesre sikerült. Tesóm kislánya, keresztlányom is velünk tartott. Ez volt az első közös horgászatunk. Az Orosi horgásztóra látogattunk ki. Régebben horgásztam itt 1-2 alkalommal, de nagy helyismerettel nem rendelkezem, ez is fokozta az izgalmat. Reméltem, hogy sikerül fognunk néhány szép halat.
A koi pontyok otthona - Kerekesi Mihály
Kerekesi Mihály - Élmény horgászat a Borón
Kerekesi Mihály - Nyári pontyozás Jelly csalikkal
A napokban lehetőségem adódott egy hétköznapi rapid horgászatra a Nyíregyháza közelében lévő Verba tanya horgásztaván. Nem túl korán érkeztem meg és természetesen a most favoritnak számító helyek körül már sokan horgásztak. Én úgy gondoltam valami csendesebb, nyugodt részt keresek, ezért a hátsó rész felé indultam ahol úgy láttam senki nincs. Ezen csodálkoztam is, de kiderült mi az oka.
Kerekesi Mihály - 24 óra a parton
A hétvége általában a horgászatról szól valamilyen formában és ez legtöbb esetben horgászversenyt jelent. Ezúttal egy 24 órás páros versenyen vettünk részt Pálóczi Janival a Nagyhegyesi Daru tavon. Ez volt az idei első 24 órás versenyünk, de sok versenyen voltunk már itt és a Szombat reggeli sorsolás során kihúzott helyen is horgásztunk már. Ez a sziget melletti hely zárta a szektorunkat amibe azt gondolom nagyon erős csapatokkal sorsoltunk össze. A taktikánk azt lehet mondani, hogy adott volt, de nem mindig alakulnak úgy a dolgok ahogy az ember azt előre eltervezi.
Kerekesi Mihály - Method OB elődöntő a Családi tavon
A IX. Freestyle Method Feeder Országos Bajnokság 3. elődöntőjére Nagycsécsen a Családi tavon került sor. Első alkalommal rendeztek itt elődöntőt, de a tavalyi évben több versenyen is részt vettem itt, így már egy kis helyismerettel rendelkezem, többek között ezért esett a választásom erre a helyszínre.
Kerekesi Mihály - Téglási horgászverseny
Mindig különösen izgalmas számomra, amikor olyan helyre megyek horgászni, ahol korábban még nem jártam. Különösen igaz ez, ha ez a látogatás egy versennyel van összekötve. A hétvégén is egy ilyen alkalomra került sor miután hirtelen jött ötlettől vezérelve beneveztem a Téglás horgásztavon megrendezésre kerülő horgászversenyre.
Kerekesi Mihály - Augusztusi versenyek
Az idei Augusztus meglehetősen mozgalmasra sikerült, ami a horgászversenyeket illeti. Összesen négy versenyen szerepeltem amelyek sorát egy 24 órás páros verseny nyitotta, majd egy egyéni, aztán egy páros végül pedig még egy egyéni következett.