A számok nagy urak nagyon szép összegeket lehet elkölteni viszont, ha valaki csak egy próbát szeretne tenni akkor is nagyon változatos lehetőségek vannak. Én egy olcsó margin bottal vágtam bele a dologba 8 méteres hosszúságban 2,4mm-es gumival és egy pici görgővel. Igazi pontyos horgászatot szerettem volna kipróbálni és ezzel a felszereléssel magabiztosan álltam neki a horgászatnak. A szerelékem egy 0,3g Cralusso úszó volt 0,20 mm-es főzsinór a végén egy szakáll nélküli 10-es méretű horog.
Balkezes vagyok, de a matchbotot mégis jobb kézzel használom így az elején nem tudtam melyik oldal lesz számomra kényelmes szokásomhoz híven jobb oldalra tettem körülbelül 2 percig bírtam már a bal oldalon volt így kézre állt a mozgatása.
Első alkalommal számomra ismerős helyet választottam, abban biztos voltam, hogy lesz kapás már csak azt nem tudtam hogyan fogom kiszedni.
Lesz, ami lesz betoltam a botot és etettem pár adag búzát. Pár perc után el is húzta az első, ami kevés ellenállást mutatott, de számomra annál kevesebb és értékesebb hal volt, mégpedig egy gyönyörű compó. Utána már nem volt megállás jöttek a szebbnél szebb pontyok. Szuper nap volt és egy kicsit talán sikerült a módszert elsajátítani és újdonságot tanulni.